Hírek
2016. November 10. 07:45, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Újra terjed a madárinfluenza?
Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét, Magyarországon újabb megbetegedés történt,
madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivata (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő nagylétszámú kacsatartó gazdaságban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán.
A tájékoztatás szerint a fertőzött gazdaság körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendel el a hatóság.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.
A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állomány leölését az állategészségügyi szolgálat szakemberei már a gyanú alapján megkezdték.
A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a 2016. november 3-án Békés megyei pulykaállományban kimutatott vírustörzzsel - közölte a szaktárca.
A minisztérium közleménye szerint a vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség korábbi megjelenésénél, 2016. november 3-án az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni.
A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani és tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat.
Az elmúlt napokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy elhullott vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést. A betegségről, az aktuális információkról a Nébih folyamatosan frissülő cikkeiben lehet tájékozódni a http://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza honlapon - közölte a szaktárca.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.