Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:

Nagydorogi református templom a szégyenkővel és Sztárai kehellyel

A református templom védett műemléki érték, az 1720-ban emelt imaház helyén épült az 1733-ban már romos, középkori templom köveinek felhasználásával. A templom nyugati homlokzata elé épült tornyát 1788-ban építették meg az utcai bejárattal és a toronyórával együtt. A toronyaljba nyíló, kőkeretes kapu felett törtvonalú szemöldökpárkány látható. A toronysisakon 1884-es évszám olvasható. A belső síkmennyezetes, a hajó mindkét végében falazott pilléreken nyugvó fakarzat van. Berendezése a 18. század végéből származik, orgonája 1880-ból.

A szégyenkő korábban a parókia előkertjében állt, most a templom kerítése elé került elhelyezésre. Sárgás-szürke homokkőből van kézzel kifaragva. Rajta sem évszám, sem monogram nem található. Írásos emlék sem maradt fenn eredetéről. Az országban tucatnyira tehető a megmaradt szégyenkövek száma. A 16-18. században mindhárom protestáns egyházban, az aszketikus genfi mintára - különösen a reformátusoknál - nagy jelentősége volt a szigorú egyházfegyelemnek, mely a közösségek erkölcsi életének legfőbb szabályozójaként működött. Egy 1811-ből származó kisölvedi följegyzés szerint: „Egy nagy kő tétetett a templom közepére, a katedra elejébe. Arra fölállítódott a megesett személy hajadonfővel és mezítláb, a prédikáció alatt.(…) a személy térden állva sírván megesmérte vétkét, bocsánatot kért az egész gyülekezettől és a cserépben mellette lévő hamuból fejére hintett…”

A szokás az életforma változásával együtt a 19. század derekára lassan elhalt.

A Sztárai kehely aranyozott ezüstből készült egy budai ötvösműhelyben. A forrásokat meg nem erősítő hagyomány szerint a kelyhet Sztárai Mihály is használta, a tárgy kora ezt a feltételezést megengedi.

Sztárai ferences rendi szerzetes volt, aki részt vett a mohácsi csatában. Túlélve a borzalmakat, a török hódoltsági területekre szétszóródott lakosságnak hirdette a kor szellemében a reformáció igéjét.

Az 1514-ből származó kupa aranyozott ezüstből készült, trébelt és vésett díszítéssel. Ez a nagydorogi gyülekezet legrégibb fennmaradt tárgyi emléke. A nagy értékű kelyhet a gyülekezet presbitériuma 1982-ben átadta a Ráday Múzeumnak. Jövőre, a reformáció 500 éves évfordulójának ünnepségére visszahozzák Nagydorogra, ahol megtekinthető lesz.

Tolnai Lajos munkássága

A györkönyi születésű, vagyonát vesztett nemesi családból származó író, publicista a modern magyar irodalom egyik előhírnöke volt. Tanulmányait Gyönkön is végezte. Szülőföldjének népköltészete s népszokásai voltak ihletadói. Bölcseleti doktor, a Kisfaludy és Petőfi-társaság tagja, polgáriskolai igazgató-tanár volt. Tömör, erőteljes stílusával külön irodalmi műfajt művelt. Több műve a legjobb magyar prózai írásokhoz sorolható.

Györkönyi hagyományőrző füzetek

A „Hagyomány és népszokások Györkönyben” című könyv a Györkönyi Német Kisebbségi Önkormányzat kiadásában jelent meg 2010-ben. Szokásokról, hagyományos életmódról, erkölcsről, a hagyományok őrzéséről ír. Ősztől nyárig veszi sorra a falu ünnepeit, eseményeit. Minden felsorolt esemény folklór-vonatkozásaiból is ízelítőt kapunk röviden, lényegre törően, mely kiindulópontja lehet részkutatásoknak (nyelvjárás, folklór), vagy akár egy szintetikus munka megalkotásához.

Az „Így főz(t)ünk Györkönyben” című szakácskönyv magyar és német nyelven tartalmazza a helyi hagyományos ételek leírásait.

Könyvné Szabó Éva munkássága

A művész Tolnanémediben született, jelenleg Simontornyán él. Húszéves bőripari múlt után talált rá a bőrműves szakmára. Saját tervezésű használati és dísztárgyakat, egyedi és hagyományos magyar honfoglalás kori motívumokat készít kézi munkával. Munkáival törekszik a gazdag honfoglalás kori magyar motívumvilág felhasználásával a mai kor igényeinek megfelelő, női-férfi táskák, tarsolyok, övtáskák, mappák készítésére. Hiszi, hogy mindaz a forma és jelképgazdagság, amit őseink ránk hagytak, a mai kor viselet és díszítő kultúráját is gazdagítják. Törekszik arra, hogy a fűzések, fonások, szironyozások harmonikus alkalmazása a bőrtárgyakon ne csak önálló díszítés, hanem egyben hagyományőrzés legyen. Könyvné Szabó Éva bőrműves népi iparművész tagja a Tolna Megyei Népművészeti Egyesületnek. „A Tolna megyei művészetért” plakettet 2015-ben kapta meg, és Magyarország képviseletében jelen volt a Milánói Világkiállításon.

Finta Mihályné szőttes gyűjteménye

A sióagárdi gyűjtemény az 1800-as évek végének, 1900-as évek elejének magas színvonalú szőttes gyűjteménye. A mindennapi használatban szereplő textíliák magas esztétikai színvonalon készültek, melyeket az 1900-as években is mindennap használtak.

(Az 1800-as években még az egész háztartás szükségletét otthon szőtték.)

Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában került az Értéktárba:

Magyar díszposta galamb

A tavaly ágazati értéktárba felvett érték most megyei értékké vált nagydorogi központtal, hiszen Tolna megyében működik a legnépesebb tenyésztő egyesület, valamint Nagydorogon és környékén évszázados hagyományai vannak a galambtenyésztésnek.

A Magyar díszpostát a leírások szerint az elmúlt század 30-as éveiben tenyészttették ki Békés megyében. Elterjedése az elmúlt évtizedben gyorsult fel, miután a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége bejegyezte új fajtaként.

Az Országgyűlés határozatban ismerte el a Magyar díszpostát őshonos magyar állatfajtának. Nagydorogi tenyésztők több Európa mester címet nyertek el az elmúlt években.