Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2019. Május 06. 07:19, hétfő | Külföld
Forrás: mti

Több halottja van a moszkvai kényszerleszállásának

Több halottja van a moszkvai kényszerleszállásának

Csak 37-en élték túl a repülő kényszerleszállását - jelentette ki Szvetlana Petrenko, a kiemelt fontosságú balesetek és bűnügyek esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője vasárnap este Moszkvában.

Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl. A Rosszija 24 hírtelevízió tudósítása szerint legalább további két súlyos sérült is van.

A túlélők közül 33-an utasok, négyen pedig a személyzet tagjai.

A Moszkva-Murmanszk járat a földet érést követően gyulladt ki, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után hajtott végre kényszerleszállást, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott.

A műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre. Az üzemanyaggal csaknem teletankolt repülőgép ezután teljesen kiégett.

Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a SU-1492-es járat csak másodszorra tudott leszállni. Első alkalommal túl nagy volt a gép sebessége, második alkalommal pedig felmondta a szolgálatot a jármű automatikája.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. Az SZK a történtek miatt büntetőeljárást indított.

A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések alapján a legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat sem. A repülőgéppel a vészjelzés leadását követően megszakadt a földi irányítók összeköttetése.



Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek.

A Szuhoj által kifejlesztett, Superjet néven is ismert SSJ-100-as repülőgépét 2011-ben állították rendszerbe Oroszországban, azt hangsúlyozva, hogy feléledőben van az orosz repülőgépipar. A főleg kiöregedett szovjet gépeket felváltó típust más országokban, így Mexikóban és Örményországban is alkalmazzák.

Az SSJ-10-esnek már volt korábban halálos balesete: 2012-ben bemutató repülés közben egy ilyen repülő hegynek ütközött, a fedélzetén lévő 45 ember életét vesztette.

A BBC brit közmédia orosz nyelvű hírszolgáltatásának egy tavaly október 31-i online híre szerint az üzembe állított Superjetek egyharmada a legnagyobb üzemeltetőinél - az Aeroflotnál, az Interjetnél, a Jamalnál, a Gazprom Aviánál és az Azimutnál - akkor éppen több mint hat napja a földön rostokolt. Ezt gyártó általi a szervizelés és az alkatrész-utánpótlás hiányosságai okozták.

A problémák ellenére az Aeroflot tavaly szeptemberben további 100 Superjetet rendelt meg, amelyet az idei évtől 2026-ig fognak leszállítani számára. A BBC az Aeroflot egy 2018-as belső jelentésére hivatkozva ismertette: a Szuhoj utasszállítóin gyakrabban fordulnak elő incidensek, mint a konkurens gyártók modelljein. A dokumentum az SSJ-100-asokat közepesen, az Airbusokat és a Boeingokat pedig nagyon biztonságos utasszállítóknak minősítette.

A Jakutyija légitársaság, amelynek egyik Superjetje októberben Jakutszban súlyosan megsérült, még augusztusban közölte, hogy valószínűleg le fog mondani ennek a géptípusnak az alkalmazásáról.

A vasárnapi seremetyjevói tragédiát követően az orosz szövetségi légügyi hatóság (Roszaviacija) a TASZSZ hírügynökséggel azt közölte, hogy korai lenne még következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy le kell-e tiltani a Superjetek további repülését.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld

Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban

Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.

2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld

Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el

Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -

2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld

Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés

Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.

2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld

Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat

Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat