Városlista
2025. január 12, vasárnap - Ernő

Hírek

2016. Október 16. 05:10, vasárnap | Kék hírek
Forrás: mti

Szentendrei gázolás - Előzetesben a babakocsit toló nőnek ütköző sofőr

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság azt a 29 éves férfit, aki csütörtök este autójával ittas állapotban elsodort egy babakocsit toló nőt Szentendrén

- közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-vel.Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a kényszerintézkedést egyelőre harminc napra rendelte el a nyomozási bíró. A határozat nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

A szóvivő hozzátette: a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított sofőr ügyében a bíróság osztotta az ügyészség véleményét, amely szerint tartani lehet a férfi szökésétől, illetve egyebek mellett attól, hogy a tanúk befolyásolásával nehezítené a nyomozást.

Gyugyi Csilla korábban elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint a férfi csütörtök estefelé ittasan vezetett Szentendre utcáin; a Kálvária úton haladt, amikor a részegségből eredő figyelmetlensége miatt áttért a haladás iránya szerinti bal oldalra, s ott a gépkocsi elejével hátulról nekiütközött egy, az úton babakocsit toló nőnek. Az ütközés következtében a nő az elütés helyétől mintegy 18 méterre az úttestre, míg a babakocsi, benne a kéthónapos csecsemővel 17 méterre, a füves útpadkára zuhant.

A sofőr megállás nélkül elhajtott. Távolabb megállt, majd gyalog visszatért a baleset helyszínére, ahol elvegyült a helyszíni szemle eseményeit figyelő járókelők között.

A cserbenhagyó gázolót a friss személyleírások alapján a rendőrök felismerték a bámészkodók között, elfogták és őrizetbe vették. A baleset következtében a gyermek könnyű, az anya súlyos sérüléseket szenvedett. Az MTI a mentőktől úgy tudja, hogy az anyát csonttöréssel és agyrázkódással, gyermekét fejsérülés gyanújával vitték kórházba.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek

Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben

Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta

2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek

Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői

A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt

2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek

Vásároljon maketteket a NAV-tól

Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.

2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek

Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett

Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.