Hírek
2023. Október 13. 13:00, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Online csalásokra szakosodott bűnbanda vezetőit fogták el
Elfogták a rendőrök a múlt héten egy országos, online csalásokra szakosodott, ukrán hátterű bűnbanda vezetőit - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője.
Farkas Péter alezredes budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a gyanúsítottakat, köztük a bűnbanda feltételezett, Magyarországon élő ukrán vezetőjét több hónapos előkészítő munka után vették őrizetbe.
Az alezredes elmondta, hogy országosan mintegy 300 nyomozó dolgozott, illetve dolgozik az ügy felderítésén, eddig 33 gyanúsítottat fogtak el, közülük 11 embert tartóztattak le, a nyomozásban az Europol munkatársai is részt vettek.
A rendőrség jelenlegi információi szerint a bűnözők mintegy 200 millió forintot csaltak ki a károsultaktól, ebből eddig hozzávetőleg 30 milliót sikerült visszaszerezni - tette hozzá.
A főosztályvezető elmondta, hogy a július közepétől zajló, hasonló bűnügyben folytatott nyomozásuk során került képbe egy Magyarországon élő, magyarul is valamelyest beszélő ukrán férfi, akiről az új nyomozás során hamarosan kiderült, hogy ennek az online csalási ügynek a kulcsfigurája, egyben minden eddiginél fontosabb szereplője.
A nyomozás során az eddigi legkiterjedtebb, online csalásokra szakosodott ukrán hátterű bűnözöi hálózatra bukkantak, és hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezt Budapestről irányítják.
A bűncselekmény-sorozat felderítése a Balaton környékéről indult, abba rövidesen bekapcsolódtak több vármegye és a BRFK nyomozói, és ennek eredményeképpen fogták el az egész Magyarországot behálózó banda vezetőit. A két napig tartó elfogásokban a TEK munkatársai is részt vettek - közölte az alezredes.
A bűnözők nem minden esetben ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak, volt olyan, hogy magukat banki alkalmazottnak kiadva hívták fel az "ügyfeleket", hogy telepítsenek online eszközeikre egy alkalmazást, amely segítségével egy úgynevezett "bankválasztó", valójában egy adathalász oldalra lépnek be, ahol aztán a bűnözők megszerezték a csaláshoz szükséges adatokat, de olyan is előfordult, hogy a kiberbűnözők közösségi oldalakon keresték meg gyanútlan áldozataikat, akiktől különböző hihető, vagy kevésbé hihető történetekkel csalták ki például bankkártyák PIN-kódjait, vagy a számlákhoz tartozó belépési jelszavakat.
Farkas Péter felhívta a figyelmet, hogy egyébként ilyen esetekben a pénzintézetek mindig küldenek ügyfeleik részére SMS-t a tranzakciók végrehajtásához szükséges adatokkal, ám olyan is előfordult, hogy a bűnözők ezeket is meg tudták szerezni.
A bűnbanda két csoportból áll, az egyik tagjai az adatokat szerzik meg, vagyis konkrétan ők a kiberbűnözők, míg a másik csoport tagjai a pénzek felvételét végzik.
Az alezredes elmondta, hogy a bűnözőket egy Budapest belvárosában lévő vendéglátóipari egységben fogták el, amikor tudomásukra jutott, hogy a bűnügy legfőbb gyanúsítottjai egy helyen, egyazon időben tartózkodnak, hozzátéve, ennek során az ügy legfőbb kulcsfiguráit sikerült őrizetbe venniük.
Közölte azonban, hogy ezzel a nyomozás még nem zárult le, ugyanis a kiterjedt hálózat nem minden tagját sikerült elfogni, de Farkas Péter elmondta, hogy a munkát addig folytatják, amíg valamennyi bandatag kézre nem kerül, és nem mondanak le egyetlen forint visszaszerzéséről sem, amit a sértettektől a bűnözők elvettek.
A sajtótájékoztatón a rendőrség munkatársai bemutatták a lefoglalt informatikai eszközöket, mások mellett laptopokat, tableteket, mobiltelefonokat, okosórákat, valamint bankkártyákat, illetve több lőfegyvert, melyeket a gyanúsítottaktól koboztak el a nyomozás során.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült