Hírek
2021. Június 01. 18:18, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Nem létező vérdíjjal zsaroltak
A csepeli rendőrök befejezték a zsarolás miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszát, az iratokat átadták az ügyészségnek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytatott eljárást egy 26 és egy 29 éves férfival szemben – közölte a rendőrség.
A rendelkezésre álló adatok szerint F. Jenő és M. János 2020. december 27-én egymillió forintot követeltek egy ismerősüktől, akiről tudták, hogy korábban verekedésbe keveredett. Azt mondták, hogy a megvert férfi barátai hárommillió forintot tűztek ki a fejére, de ők ennek harmadáért elsimítják az ügyet. Követelésük nyomatékosítására életveszélyesen megfenyegették a sértettet és családját, de így sem kaptak pénzt. A csepeli rendőrök 2021. január 4-én fogták el a két feltételezett zsarolót. Kihallgatásukkor a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.
Egyikük azt mondta, ő csak elégtététel gyanánt említett két-háromszázezer forintot, azt sem magának kérte, a hárommilliós összeg pedig csak véletlenül csúszott ki a száján.
A nyomozókat ez nem győzte meg, őrizetbe vették a két férfit, akik azóta is letartóztatásban vannak. A XXI. Kerületi Rendőrkapitányságon a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat az ügyészségre küldték meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült