Hírek
2020. Június 21. 05:19, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay
Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában
Továbbra sem mutat lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, az előző napi rekord növekményhez képest szombatra ugyan kevesebb, de így is a korábbiakhoz mérten kiugróan számú új beteget jelentettek
- derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Szombatra egy nap alatt 841 új esettel nőtt az azonosított fertőzöttek száma és velük együtt elérte a 35 825-öt. Az elhunytak száma újabb 9 halálos áldozattal 994-re emelkedett, miközben a gyógyultaké 373-mal 16 406-ra.
Az ezt megelőző napon, péntekre minden eddigi rekordot megdöntő, 921 új koronavírusos beteget regisztráltak Ukrajnában, míg tavasszal a napi növekmény még csak 300 és 500 közötti volt.
Az elmúlt napon a legtöbb új fertőzöttet ismét a nyugati országrészből jelentették, az ország harmadik legfertőzöttebb régiójából, Lviv megyéből 139-et, továbbá Kárpátaljáról 109-et, Rivne megyéből pedig 89-et.
A mostanra a romániai határnál lévő Csernyivci megyét utolérve, a két legfertőzöttebb terület egyikének számító fővárosból, Kijevből előző nap 76 új fertőzöttet és egy halálesetet jelentettek.
Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy Kijevben a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 4252-őt, eddig 97-en haltak meg, míg 1391-en gyógyultak fel, közülük 59-en az elmúlt napban.
Kárpátalján az egészségügyi tárca adatai alapján az elmúlt napban úgyszintén eggyel nőtt a halálos áldozatok száma, elérve az 54-et. Eddig a megyében 2069 koronavírusos beteget regisztráltak, közülük 842-en győzték le a kórt.
Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője szombaton az Ukrajina 24 tévécsatorna műsorában ismételten arra figyelmeztette a lakosságot - elsősorban a kijevieket -, hogy ha nem tartják be az arcmaszkviselési kötelezettséget a nyilvános helyeken és a közterületeken, valamint a távolságtartást, ismét szigorítani fognak a karanténkorlátozásokon. Az utóbbi napokban a fővárosban szembetűnően egyre kevesebben viselnek az utcákon szájmaszkot, a hírportálok pedig a Kijev és peremvidéke között közlekedő vonatok túlzsúfoltságáról számoltak be.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati tájékoztatóján ugyanakkor közölte, hogy a nyílt téri strandokon nem kötelező az arcmaszk viselése abban az esetben, ha egymást között legalább másfél méter távolságot tartanak. Kijevben pénteken nyitották meg hivatalosan a fürdőhelyeket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.