Hírek
2022. Június 23. 16:08, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Lopott kocsiban bukott le droggal
Most fejezték be a rendőrök a 29 éves fiatalemberrel szemben folytatott büntetőeljárást, akit egy ügyben négy különböző bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg.
Győrben a Bajcsy Zsilinszky úton igazoltatásért állítottak meg a rendőrök egy személykocsit 2021. június 8-án hajnalban. Az intézkedés során kiderült, hogy az autó nem a sofőr nevén szerepel, és azt a jogos tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. Ezek után a járőrök átnézték az autóvezető ruházatát, illetve a járművet is, amelynek során önzáró tasakban lévő zöld színű növényi származékot, illetve egy orvosi fecskendőben fehér színű port találtak, amelyek kábítószergyanús anyagoknak tűntek. Az egyenruhások a sofőrt elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, majd nála drogtesztet végeztek, amely pozitív értéket mutatott, ezért vele szemben büntetőeljárás indult – közölte a rendőrség.
A nyomozásba bevont toxikológus szakértő szakvéleménye szerint a fiatalembernél talált anyag kábítószernek minősül, illetve az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 29 éves férfit – a közúti rendőri ellenőrzésekor – bódult állapotban vezette autóját.
Az ügyével összefüggésben a férfi többszöri idézés ellenére sem jelent meg a hatóság előtt, így ellene április 27-én a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki, majd a körözöttet június 14-én a járőrök Győrben elfogták.
A büntetőeljárás során adatok merültek fel arra, hogy március 11-én este Győrben a Budai úton lévő bevásárlóközpont egyik üzletében történt lopást szintén a 29 éves helyi lakos követhette el, akinek a bűnössége az eljárás során bizonyítást nyert.
Az ügy során a Győri Rendőrkapitányság munkatársai U. Csabát kábítószer birtoklása vétsége, jármű önkényes elkövetése bűntette, járművezetés bódult állapotban vétsége, illetve lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült