Hírek
2023. Január 22. 07:27, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Kábítószer-fogyasztás miatt kizárták a vb-ről a magyar U21-es jéglabda-válogatottat

Kizárták a magyar válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott - írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala szombaton.
A svédországi Göteborgban zajló korosztályos vb-re az U21-es magyar együttes mint meghívott csapat került ki, s az első, pénteki meccsén 17-0-ra kikapott a finnektől. A mérkőzés után felmerült annak a gyanúja, hogy az egyik magyar játékos kábítószert fogyasztott.
"A verseny zsűrije a magyar válogatott vezetőségével együtt úgy döntött, hogy azonnal hazaküldi a csapatot. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az ügyet kivizsgálják" - írta a Nemzetközi Bandy Szövetség közleménye. Pär Gustafsson, a svéd szövetség főtitkára, egyben az ifi torna versenyigazgatója azt mondta, teljesen jogos a magyar csapat hazaküldéséről hozott döntés.
A magyar sportági szövetség közleményében azt írta:
"A felmerült gyanú szerint egy játékos kábítószert fogyasztott. A sportolóhoz méltatlan viselkedést a Magyar Bandy Szövetség elítéli, a zsűri döntését elfogadja és a zéró tolerancia szellemében támogatja. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, a vizsgálat lezárásáig további információt nem tudunk megosztani."
A magyar csapatvezetés a szövetségi közleményt követően este levélben kért elnézést a történtekért.
A résztvevő csapatoknak, a vb szervezőbizottságának, a Nemzetközi és a Svéd Bandy Szövetségnek megküldött írásban leszögezik, hogy a magyar U21-es csapat nevében szeretnének őszintén bocsánatot kérni.
"Megértjük, hogy az ilyen elfogadhatatlan, sportszerűtlen viselkedés méltatlan egy világbajnoksághoz és a bandysporthoz. Természetesen elfogadjuk a zsűri döntését, és készséggel állunk rendelkezésre bármilyen eljárásban. Teljesen elhatárolódunk a szóban forgó személytől, és elítéljük a viselkedését" - olvasható a dokumentumban, amely azt a kérést is tartalmazza, hogy "a magyar bandyt egy egyedi eset helyett a több mint harmincéves múltra és teljesítményekre alapozva ítéljék meg".
A levél azzal zárul, hogy "őszintén sajnáljuk az okozott kárt".
Fotó: Magyar Bandy Szövetség - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.
2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. Április 12. 07:44, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzésével beállította klubrekordját a Paks
A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 2-1-re nyert az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. forduló pénteki játéknapján.