Hírek
2024. Július 12. 07:53, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Joe Biden kitart amellett, hogy indul az elnökválasztáson
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
A demokrata elnök a legalkalmasabb személynek nevezte magát arra, hogy elinduljon az elnökválasztáson. Azzal érvelt, hogy egyszer már sikerült legyőznie Donald Trumpot a választáson. Hozzátette, hogy ezt újra meg fogja tenni. Arról is beszélt, hogy még nem fejezte be azt a munkát, amit elkezdett.
Hangsúlyozta, hogy még hosszú a kampány, és példaként azt mondta, hogy öt olyan elnök is volt, akik röviddel az elnökválasztás előtt alacsonyabb támogatottsággal rendelkeztek, mégis győzni tudtak.
Az elnök a NATO-csúcstalálkozót, a tagok közötti konszenzust méltatva nagy sikernek minősítette.
A politikus ismét megerősítette, hogy kitart az Ukrajna mögötti támogatásban, és erősnek ítélte a NATO-t. Hozzátette, hogy az erős NATO lényeges az amerikai biztonság szempontjából.
Joe Biden több ponton élesen bírálta hivatali elődjét, a jelenlegi republikánus elnökjelöltet. Donald Trumpról azt állította, hogy nem érez elkötelezettséget a NATO iránt, és nem tartja kötelességnek az alapszerződés kollektív védelemről szóló 5-ös cikkelyének betartását.
Joe Biden elnökjelöltségtől való visszalépését az elmúlt két hétben, a június végén tartott televíziós elnökjelölti vitán mutatott szereplése nyomán sürgette több demokrata párti politikus, és közéleti személyiség, valamint befolyásos médiumok is visszalépésre szólították fel. Kedden George Clooney, filmszínész a New York Times napilap által közölt írásában érvelt amellett, hogy Joe Biden-nek vissza kellene adnia a demokrata elnökjelöltség jogát, és átengedni a szerepet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat