Hírek
2016. Május 18. 11:15, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Elhajtott a balesetet szenvedett sofőr mellett - Dombóváron elfogták
A Dombóvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves férfi ellen.
A nyomozás adatai szerint a paksi lakos 2016. május 17-én 5 óra 30 perc körüli időben egy tehergépjárművet vezetett a 61-es számú főúton Kocsola és Dombóvár között, amikor egy másik tehergépkocsi megelőzte.
A férfi észlelte, amint a jármű az előzés közben megcsúszik, majd az árokba hajt és felborul, ennek ellenére nem állt meg a helyszínen, és nem nyújtott segítséget a sofőrnek. A járművezető az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.
A rendőrök a paksi férfit Dombóváron megállították, elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt a bűncselekményt beismerte, tettére nem tudott magyarázatot adni.
Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.