Hírek
2015. December 04. 08:16, péntek |
Helyi
Forrás: www.dombovar.hu
Átadták a felújított Hóvirág utcai orvosi rendelőt
December 2-án ünnepélyes keretek közt adták át a felújított épületet.
Decembertől felújított épületben, akadálymentesített környezetben várja betegeit Kertvárosban a Hóvirág utcai orvosi rendelő. Befejeződött a kertvárosi egészségügyi intézmény felújítása, melyhez Dombóvár Város Önkormányzata pályázati úton, az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program keretében 52 és fél millió forint összegű támogatást nyert.
Ebből megvalósult az épület energiahatékonysági korszerűsítése, (utólagos külső hőszigetelés, nyílászárók cseréje) felújítása és akadálymentesítése, illetve a közlekedést nagyban megkönnyítő lift kialakítása. Továbbá ezentúl modern, új orvostechnikai felszerelések, berendezések, informatikai és irodatechnikai eszközök is az intézmény rendelkezésére állnak.
December 2-án ünnepélyes keretek közt adták át a felújított épületet. A rendezvényen Tigelmann Péter alpolgármester mondott beszédet, majd a kivitelező, Topa István, a Topa és Társa Építési Kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Szabó Loránd polgármester és Tóth Gyula önkormányzati képviselő közreműködésével elvágták az átadást szimbolizáló nemzeti szalagot, hivatalosan is megnyitva ezzel az intézmény kapuit a gyógyulni vágyó betegek előtt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.